"Kedves Judit!
Küldöm mellékletként a lejegyzett történetemet, tégy vele belátásod szerint, remélem erőt és hitet ad másoknak épp úgy ahogy nekem segítettek a gyógyulástörténetek, kedves szavak, segítségetek a boltban, a neten és mindenütt!"
Nő vagyok? azaz egészségem megtalálása
Technikus vizsga után 1992-ben végre rászántam
magamat, hogy életemben először elmenjek nőgyógyászhoz 19 éves voltam, ideje
volt, hogy nyolcadik éve tartó súlyos
görcseimnek, s ájulásaimnak migrénjeimnek okát felderítsem. S jött a diagnózis, Bal
petefészekben ciszta van! Jöttek a gyógyszeres kísérletek. Még az
eljegyzésünkre készültünk, már ott lebegett a lehetősége annak, hogy műteni
kell. S miután az utolsó esélyem is elszállt, hogy elmúlik "magától",
beletörődtem, hogy novemberre kitűzték a műtétemet, a petefészekből leszívatják
a cisztát.
Sosem fogom elfelejteni a kórházi termet, az átélt
félelmeket, s a mellettem rózsafűzért morzsoló nénit, aki félelmét nem tudta
máshogy legyőzni, mint egész éjjel, hangosan imádkozott, fohászkodott. Kisebb
műtéttel volt bent mint én, s mikor próbáltam vigasztalni, s kértem ne féljen,
azt mondta:
Neked könnyű mert te fiatal vagy, de én aki sosem volt
még beteg, nekem ez csapás. Akkor még haragudtam rá, ma már nem.
Eljött a műtét, feküdtem az ágyban, s vártam mikor
jönnek s visznek az ismeretlenbe. Bíztam, s féltem egyszerre.
Semmire sem emlékszem, csak mikor ébredtem ott volt az
ágyamnál a párom, és édesanyám! Akkor tudtam meg, hogy míg aludtam, nem csak a
cisztát vették ki de a bal petefészkemet
is. Egy világ dőlt össze bennem! Nem vagyok nő többé!- gondoltam, s sajnos a
további életszakaszomat ez végig is kísérte!
Megingott bennem a világ. A műtétet követő vizsgálatok
után a nőgyógyászat főorvosa azt mondta, hogy gyermekem sosem lehet. Ne is
erőlködjek, hisz a szerveim "fejletlenek" és a petefészek
eltávolítása után, már alig maradt esélyem.
Átsírtam egy éjszakát, és másnapra terveztem, hogy
felbontom az eljegyzésemet, nem ítélem a páromat egy ilyen "fél"
életre.
Mikor elmondtam a neki a döntésemet, ő teljesen
felháborodott, s kérte, hogy én csak bízzam rá, hogy milyen életet akar élni,
majd ő eldönti. s ha nem lehet családunk, akkor nem lesz! De ő szeret engem!
Telt az dő és másik orvos véleményét is kikértem.
Esélyt látott még arra, hogy a jobb petefészkemet, ha működésre bírja,
akkor bármi lehet, de ne húzzuk az időt mert idő múlásával fogynak az
esélyek.....
Összeházasodtunk, hogy a gyermekünk törvényes
házasságba születhessen. 1993. márcios 13-án összeházasodtunk. A nászutat
Sopronban töltöttük, és templomból templomba jártunk. Akkoriban nagyon sokat
fordultam az Istenhez és Szűz Máriához! Nászútról is egy Szűz Mária szoborral,
ölében kis Jézussal, s egy könyvvel tértem haza! A könyv Szűz Máriáról
szólt. Beleírtam egy dátumot. március 22-ét!
Kezelésről kezelésre, jártam. S terhes maradtam, csak
én tudtam, hogy az imáim meghallgattattak, s nem az orvos volt a csodatevő!
A terhességem alatt olyan boldog voltam mint soha az
előtt! Igazán áldott állapot volt!
Eljött az idő, a szülés időpontja, korábban sehogy sem
tudtam elképzeli, hogy is lesz ez, nem tudtam elképzelni, hogy meg tudom
tenni, s tudok szülni.Azóta már tudom, hogy ha valamit még csak elképzelni sem
tudok, akkor nem is fog megtörténni.
Nem is tudtam természetesen szülni! Csak
császármetszéssel sikerült a világra jönnie csodálatos egészséges fiúnknak!
Március 22-e volt! (ezt a dátmot egy évvel korábban
beleírtam egy könyvbe)
Szülés
után hat héttel meg jött a vérzésem, ám a szoptatás ideje alatt újra nem, a
nőgyógyászom ezt első menstruációnak vette, melyhez viszonyítva késett a
vérzés, melyet kötelességének érzett időről időre mesterségesen, gyógyszerek
segítségével meghozni. Minden hónapban magasabb adagolás kellett, mert a
korábbi adag már nem volt elég, ez addig fajult, mikor egy receptet nyomott a
kezembe, injekció-mondta. Váltsam ki, és hozzam vissza beadja. Kiváltottam a
receptet és hosszasan áttanulmányoztam a leírtakat, a BETEGTÁJÉKOZTATÓT. A nevére már nem emlékszem,
de az olvasottakra igen. Az injekció többek között a 12 hetes terhesség
elhajtására is alkalmas volt. Elszörnyedtem. Csak néztem, olvastam a papírt ,és
kiszakadt belőlem, hogy NEEEEEEEEEEM! Már volt egy gyerekem, így könnyebb volt
a döntés. De megtagadtam a további kezeléseket. Természetes gyógymódok, teák,
talpmasszázs, agykontroll mind segítettek ideig - óráig. Ám ha bármilyen
élethelyzet felborította a lelki békét, a
vérzés újra elmaradt. De többé hagyományos orvosnál ebben az ügyben nem
voltam. Nem a tünetre volt szükségem, hanem egy működő mechanizmusra, arra hogy
Nő vagyok, legyek. Ám fejben ezt a közben kiszőrösödő arcomra, felkúszó kilókra nézve egyre kisebb esélyem
volt. Maradt hát a beletörődés, és az útkeresés, mert valahol titkon mindig
éreztem, hogy nem születtem betegnek, a folyamat visszafordítható. Elvegetáltam beletörődve, önmagamat ilyennek
elfogadva majd húsz évet, mire jelentkezett az inzulinrezisztenciám, és
szívnagyobbodásom melynek tünete a szapora szívverés, s magas alsó érték volt.
Gyakori mellkasi fájdalommal. Lepergett előttem édesapám története aki alól a
megjelenő cukorbetegsége, májzsugora kihúzta a talajt a lába alól egész hátra
levő életére. Én ezt nem csinálom, tudtam ha beszállok a mókuskerékbe nincs
kiszállás, s mellette folyamatos műszakos jól kereső munkahelyemnek is búcsút
inthetek, mely lehetővé teszi gyermekem taníttatását. A sors most is karjába vett, és elvezetett a
paleóhoz.
Féltem,
hogy lesz e kitartásom csinálni
műszakozás mellett, miközben a családom a régi életét civilizált
táplálkozását folytatja. De választásom nem maradt. Próba hétnek indult.
Elmentem a székesfehérvári paleo központba, ahonnan sok jó tanáccsal és a
legfontosabb hozzávalókkal jöttem haza. A próba hét olyan jól sikerült, hogy
így maradtam paleósan. Ennek több mint fél éve.
Mi
történt azóta? Eddíg 20 kg-t leadtam, vérnyomásom csodálatos, pulzusom
normális, vércukrom tökéletes, energiám, vitalitásom hihetetlen jó. És amiről
álmodni sem mertem, most 2014.03.22-én megjött
újra a menzeszem. Működök, nőként 42 évesen .
Ezúton
szeretném megköszönni Szendi Gábornak a könyveket melyekkel megérthettem első
körben, hogy tökéletes vagyok, csak nem ismertem magam, megtudhattam, hogy a
PCOS egy létező dolog, és természetes folyamat a nyugati táplálkozás mellett,
hogy nem selejt vagyok csak különleges.
S utat mutatott, mindazokkal a segítőkkel együtt, akik mellettem álltak,
állnak, s tanácsaikkal kedvességükkel, mosolyaikkal erőt adtak, s tartottak
bennem a családomnak, barátaimnak. Hozzásegítve
e hihetetlen eseményhez, csodához!
Hogy mit kaptam még lelkileg? Magamat, hogy hihetek magamban, a képes vagyok
érzésre, a megtudok mindent csinálni, érzésre, a büszkeségre melyet végre
önmagammal kapcsolatban érezhetek. A hitre melyet először nem kintről keresem
mert magamban megtaláltam. A kulcsot melyet végre használhatok az életemhez!
Köszönöm
szépen!
Kívánom
ezt az érzést mindenkinek, aki mer változtatni, mer kilépni az elvárások
kötelékéből, mer megkérdőjelezni, mert az élet itt kezdődik!
Tatárné
Kertész Ildikó
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése